Quantcast
Channel: Kelengye – Kismamablog
Viewing all articles
Browse latest Browse all 11

6 kicsi és hatékony megoldás, ami könnyebbé teszi egy anya életét (JÁTÉK)

$
0
0

Nem vagyok híve annak, hogy tonnaszám vásároljuk a drága és felesleges dolgokat kelengye gyanánt, aminek aztán nagy részéről kiderül, hogy soha nem lesz szükség rá. Viszont vannak olyan tárgyak, amik sokoldalúak, kismillió praktikus módon használhatóak és nagyban megkönnyítik egy anyuka életét. Ilyen tárgyakat gyűjtöttem most össze.

1. Hordozókendő

kelengye, kicsi és hatékonySoha nem gondoltam volna, hogy szükségem lesz rá, amíg meg nem született a fiam, aki már újszülöttként is utálta a babakocsit. De sétálni kellett valahogy. Próbáltuk mindenféle módon összebarátkoztatni vele, de 3 hónapos koráig egyszerűen nem volt hajlandó megmaradni benne. Aztán kiderült, hogy nagybevásárlásnál, kirándulásnál is nagyon praktikus.
A kendő újabb felhasználási területeit sikerült megismernem, amikor megszületett a második csemete, viszont az első még csak másfél éves volt. Amíg a nagy után rohangáltam, a kicsi békésen elszunyókált a kendőben – ugyanerre nem volt hajlandó a kiságyban az első hetekben, így a kendő életmentőnek bizonyult.

Aztán gyorsan 1-2-3 évesek lettek és a kendő néha még mindig velünk volt. Mert bár ugyan imádtak szaladgálni és simán ment a 10 kilométeres túra az erdőben, de mindig elérkezett az a pont, hogy “Anyaaaa, vegyél feeeel…” Ilyenkor karleszakadás és nyakban cipelés helyett a kendővel gyorsan megoldottuk a fáradt popó cipelésének kérdését.

2. Tetrapelenka

Ilyen sokoldalú cucc szerintem nincs más a világon. Használhatod büfizéshez, etetéshez, melegben takarónak, babakocsira árnyékolónak, törülközőnek, előkének, az autóban sötétítéshez…

3. Szoptatós párna

Már várandósként érdemes beszerezni, kiváló pocaktámasz éjszakánként 🙂
A szülés után az egyetlen módja, hogy a gátsebeddel leülj, ha van egy úszógumi kéznél, vagy egy szoptatós párna (a lényeg, hogy a közepe lyukas legyen).
Amíg pedig a baba kicsi és másfél órás maratoni szopikat tart, addig praktikus párnával szoptatni, hogy ne kelljen tartani a babát.

4. Porszívós orrszívó

Emberkínzásnak tartottam ezt a találmányt, aztán átmentünk 1-2 rendesebb takonykóron, amikor a gyerek levegőhöz jutása és az éjszakák nyugalma múlt azon, hogy kijön-e a váladék. Van mindenféle elemes verzió is, de azok csak annyit szívnak ki, amennyi magától is kicsurog. Ellenben a porszívós verzió, az kiszedi azt is, amit a felnőtt sem tudna kifújni (érdemes kipróbálni magadon is, nagyon hatékony)

5. Gumis lepedő

Ha próbáltál már télen matracot szárítani és megtapasztaltad már, milyen az, amikor a szag beeszi magát mindenhova, akkor tudod, mekkora segítség a gumis lepedő. Egyszerű találmány, ami újszülött kortól, egészen 6-7 éves korig (mert néha még olyankor be-be csusszan egy pisi éjszaka) hűséges társad lehet.

6. Labda

Az egyetlen játék, ami minden korban érdekes. Tudtad például, hogy 5-6 hónaposan a baba már képes visszagurítani? Próbáld ki, hogy lefekteted hasra, leülsz mellé, odagurítod a labdát és kéred, hogy gurítsa vissza. Amikor spontán utánanyúl, a mozdulattal elgurítja. Ilyenkor nagyon dicsérd meg és gurítsd vissza megint neki. Néhány dicséret után tapasztalhatod, hogy a kicsi egyre tudatosabban és egyre ügyesebben gurítja vissza a labdát.

De sokat segíthet egy labda a járástanulásban is: ha a már állni és mászni tudó babával labdázol, odadobod neki a labdát és kéred, hogy dobja vissza, azzal az egyensúlyérzékét fejleszted.

Ariel_MJP-3925JÁTÉK! Milyen kicsi és hatékony tárgyak vannak, amik nagyon megkönnyítik az életedet? Amiket szívesen javasolnál más anyukáknak is? Írd le ide a hozzászólások közé legkésőbb október 18.-án pénteken éjfélig! A válaszadók között kisorsolunk 20 doboz Ariel Power kapszulát!

Fontos: a játékban akkor vehetsz részt, ha a válaszodhoz a teljes nevedet és email címedet megadod.
Sorsolás: október 21.-én. A nyerteseket emailben értesítjük nyereményükről!

A JELENTKEZÉS LEZÁRULT! Köszönjük mindenkinek a válaszokat 🙂


Viewing all articles
Browse latest Browse all 11

Latest Images

Trending Articles